2016. október 16., vasárnap

VÍZIÓ:
    A Nemzeti Színház melletti Zikkurat átalakítása Tatlin A 3. Internacionálé emlékművévé.
  • projekt jellegének meghatározása
    építészeti happening / giccs-hekkelés / kommunikációs és alkotó tér


    Az esemény LEÍRÁSA:

A project-leírás helyett inkább víziónak a nevezném következőket, mivel ez a régi elképzelésem rengeteg nyitott lehetőséget tartogat magában.

Az esemény lényege, hogy a Nemzeti Színház melletti Zikkurat spirálját egy flesh-mob jellegű akció során átalakítjuk Tatlin 3. Internacionálé Emlékművévé.


Az esemény során egy kisebb embertömeg vesz részt az alkotásban.
Minden egyes résztvevőre egy lécnyi (a másfél métertől az öt méterig terjedő hosszúságú) teher jut, amit kb. ötven métert kell az installálás helyszínéig magával vinnie.


A lécek teteje egy erős, formatartó textillel van összekötve, ami a Tatlin-féle építményre emlékeztető spirális ívvé áll össze – ugyancsak a zikkurat szerkezetét is követve.










Minimális cél:
egy flash-mob intenzitású akció, aminek keretében létrejön egy építészeti látvány. Egy architekturális hack – ha mégoly rövid időre is. Az eseményről és az építményről rengeteg fotó készül. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben is egy erőteljesen emblematikus megjelenésre számíthatunk.

Ideálisabb esetben:

a felépített szerkezet az Off2 ideje alatt megmarad és további kreatív akciók keretéül szolgálhat. Ebben az esetben számtalan kisebb esemény – kisebb kiállítások a zikkurat falán, vetítések, viták valósulhatnak meg. Az esemény mindenképpen egy kommunikációs szituációt gerjeszt.







Az akció jó adag előkészítést és kisebb embertömeget igényel.
Mivel az akció némileg konspiratív módon jön létre, különösen fontos az esemény dramaturgiájának és a materiális megtervezésének, kivitelezésnek megtalálni a legegyszerűbb megoldását.
  • Inspirációk:

1. A projekt ötlete akkor fogant meg bennem, amikor több éjszakát töltöttem több társammal a szomszédos Ludwig Lépcsőn az emlékezetes tiltakozások idején.

Egyrészt
indokoltnak éreztem egy határozott képi gesztus megjelenését az esztétikának azzal a szánalmas fajtájával szemben, amit a Nemzeti Színház és a hozzá tartozó építmény és szobor-együttes képvisel.
A project-javaslatom egyfajta kísérlet arra, hogy mit lehet kezdeni ezzel az ellen-kulturális építészeti manifesztációval? - mi az a vizuális erő, ami gyógyíthat / javíthat ezen az állapoton?

Másrészt
Ismert a hazai szcénát folyamatosan nyomasztó kétely és megosztottság. Rengeteg beszélgetés, vita kutatja, mi az a határ, amin túl már nem lehet együttműködni a szcéna bizonyos intézményeivel és szereplőivel, mi az ami egyáltalán érdemes a párbeszédre?
Ez a tisztázási igény állandóan újra jelentkezik és az egymást érő vádaskodások gyakran kisebb-nagyobb megalkuvásokat kompenzálnak.

Eredeti elképzelésem szerint aki részt vesz ebben a rituáléban (az általam leírt építészeti akcióban), az egyben hitet tesz egy avangarde-ista közös nevező mellett.

Ez a közös alap egy olyan alkotó számára is figyelemre méltó lehet, mint például jómagam, aki életében csak időnként volt inspirált olyan eszméktől, mint például a marxizmus.

Ugyanakkor más kérdések is előkerülhetnek az akció folyamán:
Amennyiben egy demonstrációnak meg van az esztétikai karaktere, létezhet a már Kundera által is említett tüntetések giccs-jellege (A lét elviselhetetlen könnyúsége). - Az aktivizmus pátosza mennyiben kevésbé teátrális, mint a Nemzeti Színházhoz kapcsolódó épületek és szobrok?

Nem szeretnék kitérni a gazdag szemiotikai konnotációkra, de azt hiszem, a Bábel-tornya, a Tatlin már igazán erős montázs-alkotó-fragmentumok. További reményt fűzök a látvány filmszerűségéhez.

Megemlíteném még, hogy az Off 1-es produkciómkor az „Illetékesség” - címet adtam a projektemnek. Noha akkor a nagyobb nyilvánosság előtt nem lett olyan szinten kifejtve, a rendezvényt kísérő kommunikáció során nagyon is előjöttek a kifejezés mélyebb értelmezései és a szakmai közbeszédben is mintha tovább élt volna a kifejezés. Az 'illetékesség' az egyén felelőssége és mélysége, az az individuum. Ezzel szemben a következőkben leírtak a kollektivitásra fókuszálnak.
Előre látható nehézségek:
  • tömeg-szervezés
Toborzás: Az eseményhez mindenképp kisebb tömegre lesz szükség. Olyan, legalább egy flash-mob erejéig elszánt embereket a barátaimon túl a színházi szakma, diákok és egyéb más dühös emberek. Szeretném néhány külföldi barátomat is bevonni a dologba. A napokban jártam Krakkóban, ahol rendkívül érdekes ….

  • az akció konspiratív jellege is problematikus lehet a kivitelezésben. Előzetesen tájékozódtam a helyszín őrzéséről. A látottak alapján úgy látom, a kezdeti akciót nem befolyásolhatja az őrző-védők akadékoskodása.
  • anyagi fedezet
előkészítés:
A helyszínelés és az előzetes kalkulációim alapján úgy gondolom, a projekt anyagi szükségletei megoldhatóak. A zikkurat spirálja kb. 120 méter hosszú.
A legnagyobb nyersanyag-tételt a Tatlin-féle építmény vas-szerkezetét helyettesítő fa-lécek jelenthetik. A lécek hossza az 1.5 métertől a 6 méterig terjedne.

Lécek méretre vágása, lefestése, - előpróba egy alternatív helyszínen, helyszínre szállítása, összeszerelése, majd maga az akció.
A lécek beszerzése minimum 100 ezer forintos tétel.
Ezen-kívül nagy mennyiségű textilre lesz szükség.
További tétel a szállítás.

megvalósíthatósággal kapcsolatban megjegyezném, hogy az OFF1-en szerepelt project-em jóval bonyolultabb és költségesebb volt, mint ahogy ez ígérkezik. Akkor nagyon sok segítséget tudtam összeszervezni a project-hez, sokan szívességből tettek meg olyan dolgokat, ami egyébként megfizethetetlen.
Most sokkal több időm lehet a szervezésben (akkor másfél hónapom volt). Ugyanakkor nagyon sok egyéb segítségre lesz szükségem.

Hasonló léptékű project-ekben van tapasztalatom, például a 'Damm – working by electricity' (Bécs, 1989) vagy más egyebek.


  • résztvevők névsora:
    barátok, kollégák, dühös emberek a szcénából és a színházakból, hallgatók.
    Az esemény megvalósítása komoly szervezést igényel. Külföldi barátaimra is számítok.
  • résztvevő művészek honlapja vagy on-line portfóliója:
  • kapcsolódó vizuális anyagok (linkek)
http://pacsika-off2.blogspot.hu/
  • pénzügyi megvalósítási terv
    A helyszínelés és az előzetes kalkulációim alapján úgy gondolom, a projekt anyagi szükségletei megoldhatóak. A zikkurat spirálja kb. 120 méter hosszú.
    A legnagyobb nyersanyag-tételt a Tatlin-féle építmény vas-szerkezetét helyettesítő fa-lécek jelenthetik. A lécek hossza az 1.5 métertől a 6 méterig terjedne.
    Ha a látvány érdekében kb. négy méterenként állítunk fel léceket, akkor
    Lécek méretre vágása, lefestése, - előpróba egy alternatív helyszínen, helyszínre szállítása, összeszerelése, majd maga az akció.
    A lécek beszerzése minimum 100 ezer forintos tétel.
    Ezen-kívül nagy mennyiségű textilre lesz szükség.
    További tétel a szállítás.
    A megvalósíthatósággal kapcsolatban megjegyezném, hogy az OFF1-en szerepelt project-em jóval bonyolultabb és költségesebb volt, mint ahogy ez ígérkezik. Akkor nagyon sok segítséget tudtam összeszervezni a project-hez, sokan szívességből tettek meg olyan dolgokat, ami egyébként megfizethetetlen.
    Most sokkal több időm lehet a szervezésben (akkor másfél hónapom volt). Ugyanakkor nagyon sok egyéb segítségre lesz szükségem.
    Hasonló léptékű project-ekben van tapasztalatom, például a 'Damm – working by electricity' (Bécs, 1989) vagy más egyebek..)
A leírtak megvalósíthatók.


  • a projekt szervezőjének neve és elérhetősége
    Pacsika Rudolf
    +3630 6176750
    pacsika-rudolf.blogspot.com
  • a projekt tervezett időpontja és helyszíne:
    az eseményt a biennálé elején szeretném megvalósítani. Ezt indokolja a mű reakciójának a kifutási lehetősége és az ősz korábbi időszakára feltételezhető jobb időjárás.




akvarell, 2003




'Damm – working by electricity' (Bécs, 1989)

fa, műgyanta, pumpa, víz, stb.


A project előképe egy korábbi computer-installációm homlokzatán:
Konspiráció-teória generátor